Meghitt ünnepségen lobbant fel az első lángocska Újpest adventi koszorúján a Szent István téren, hogy aztán karácsonyig vasárnaponként az újabb és újabb gyertyák növekvő fénye hirdesse itt is Jézus eljövetelének közeledtét.
Évente másfél ezer férfi hal meg prosztatabetegségek miatt Magyarországon, pedig a baj a szűréssel megelőzhető lenne.
Erre hívták fel a figyelmet az ÚFC - Debrecen meccs előtt is, ahol egy egyszerű vizsgálattal tesztelték is a szurkolókat.
Aligha van újpesti, aki gyerekként, vagy a gyerekével ne járt volna a vasúti összekötő híd pesti lábánál, a kecskéknél. Jani bácsi, az állatok gazdája most bajban van, és mi is segíthetünk neki.
Nemrégiben megváltozott a forgalmi rend a remíz melletti Széchenyi téren, amelynek közepéről kitiltották a járműforgalmat. A terület szép lassan egy hatalmas parkká válhat.
Évente 8500 csecsemő érkezik korábban, ami hatalmas terhet ró szüleikre. Az ő tszteletükre borult lilába szerdán a Városháza, egy egyesületet kérdeztünk arról, hogyan lehet ezt a magas számot visszaszorítani - ha lehetséges egyáltalán.
Az Újpest Média stábja is jelent volt múlthét vasárnap azon a remek kezdeményezésen, amelyen Városmajori Gimnázium tanulói ültettek fákat, méghozzá a Homoktövis ovi és bölcsi udvarán.
49 napelemes térlámpa kerül kihelyezésre városunk terein és sétányain. A fejlesztésnek köszönhetően éjszaka is biztonságosan és kényelmesen sétálhatunk a parkokban.
Komoly érdeklődés mellett zajlik zöldhulladék-gyűjtő zsákok osztása az Újpesti Városgondnokság Óradna utcai telephelyén.
Akinek ilyen zsákra van szüksége, márpedig Újpesten nagyon sokan vannak ilyenek, érdemes most élnie a lehetőséggel.
Ez az oldal sütiket használ statisztikai és böngészési élménynövelés céljából. BeállításokELFOGADOM
Datenschutz- & Cookies-Richtlinie
Áttekintő
Ez a weboldal sütik segítségével kezeli a honlap böngészése közben keletkező információkat. Ezek közül a sütik közül a szükséges kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tároljuk a böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.
A szükséges sütik nélkülözhetetlenek a webhely megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak azokat a sütiket tartalmazza, amelyek biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak semmilyen személyes információt.
Azokat a sütiket, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzésen, hirdetéseken és más beágyazott tartalmakon keresztül, nem szükséges sütiknek hívják. A sütik használatához engedélyt kérünk.