Húsvét előtt… címmel nyílt tárlata az ismert újpesti festőművésznek, Jozefka Antalnak a Károlyi Galériában. A kiállítást Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg, a kiállítás április 13-ig látható. Az idén 88 éves alkotót, mérnököt és feleségét, Geiger Borit otthonukban látogattuk meg.
– Milyen rendező elvek szerint válogatta össze a Húsvét előtt… című mostani kiállítást?
– Meglepetésként ért a felkérés, ami Tuza Mártától, a Károlyi iskola művészeti vezetőjétől érkezett. A mostani kiállításra is természetesen az akvarelljeimet vittem, elsősorban az Árpád-házi szenteket bemutató festményeimet mutatom be, és szerepet kap életem egyik meghatározó műve és motívuma, Madách Imre: Az ember tragédiája. Az utóbbi években a monokróm világ foglalkoztat, a látogatók ilyen jellegű képeket láthatnak tőlem. Utólag kapta a kiállítás a Húsvét előtt… címet, hiszen az ünnepre készülődve mutatjuk be a válogatásomat.
Jozefka Antal
– 1957-ben kezdett el festeni, amit egy emberöltőnek nevezhetünk. Miben nyert inspirációt?
– Az 1956-os forradalmat követően néhány hónapig csend volt, de utána megalkottuk a Derkovits-kört, amelynek későbbi mesterem, Nagybányai Nagy Zoltán lett, akinek a kezdeteket köszönhetem. Ő volt az, aki összetartotta és tanította a társaságot. Később elhagytuk a Derkovits-kört, és újat alapítottunk. De Nagybányai Nagy Zoltánhoz mindig hű maradtam.
– Hogyan alkottak, mit adott a mester?
– Minden nyáron Verőcére jártunk alkotótáborba. A mesterünk kivitt bennünket a Duna-partra, órákig csodáltam a természetet és a vízfolyást. Alkotni azonban nem volt egyelőre szabad absztrakt festményeket, Nagybányai Nagy Zoltánnak az volt az elve – szerintem tökéletesen helyesen – hogy először tanuljunk meg mesterien rajzolni, és csakis utána engedjünk a képzelet játékának. Százával rajzoltam meg a tájképeket és a művészi aktokat, és örökké hálás leszek neki, hogy ilyen szempontok alapján oktatott.
Jozefka Antal
– Nagyon sikeres mérnöki karriert futott be egy német cégnél, ahol vezető beosztásban volt. Hogyan tudta egyeztetni a művészlétet a mérnöki hivatással?
– El kell áruljam, újpesti bőrös család sarja vagyok, így az újpesti bőrgyárban kezdtem el a pályafutásom. Az volt a felvételin a beugró kérdésem, hogy mi a cserzett bőr PH-ja. Mivel pontosan tudtam, felvettek. Később egy óriási német céghez kerültem át, ahol pigmentek, kötőanyagok és papíripari segédanyagok technológiába állításával foglalkoztam. Itt alakítottam ki egy akvarellhez hasonló technológiát is, amelyet ma is alkalmazok képeimen. Mivel vegyészmérnök a civil szakmám, egy különleges festékanyagot dolgoztam ki, amelytől úgy érzem, légiesebbek lettek a festményeim. 1993-ban korkedvezménnyel nyugdíjba mentem, és ettől kezdve csak a festészettel foglalkoztam. A ’90-es éveket nevezném a legtermékenyebb korszakomnak. 1996-ban vettek fel a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe, amit hatalmas elismerésnek és megtiszteltetésnek tartok. Ekkor jelent meg 15 akvarellemmel egyik fő művem, Madách: Az ember tragédiája albumom, magyar-angol és magyar-német nyelven. Ezekből a festményeimből album is készült, ami sikerrel szerepelt az 1999. évi Frankfurti Könyvvásáron.
– Mostanában is alkot?
– A házunk padlásterében kialakítottam egy műtermet, ahol festegetek még. Mostanában azonban fizikailag gyengélkedtem, és így kissé elvesztettem az ihletemet is. Várom, hogy visszatérjen, és őszintén bízom benne, hogy idővel változik, megjön az ihlet is.
– Született újpesti, akinek mindig nagyon fontos volt ez a város. Miért ragaszkodik ennyire hozzá?
– Az édesapám és az édesanyám is újpesti, én pedig ide születtem, a Blaha Lujza utcába. Számomra az az utca az otthon, ott gyerekeskedtem, minden zegzugát ismerem. Mindig ragaszkodtam ehhez a környékhez. Bár alkotói korszakomban néhány évre a belvárosba költöztünk, ám a feleségemmel, Borival később visszatértünk ide, néhány utcányira a szülőhelyemhez. Művészeti szerepet is vállaltam a városban, hiszen 1998-ban megválasztottak az Újpesti Művészek Társasága elnökének, ahol – bízom benne – sikerült a helyi művészeknek megteremtenem az alkotói szabadságot és a megfelelő művészi körülményeket.
– Milyen viszonyt ápol a neves újpesti művészekkel?
– Kifejezetten jóban vagyok Szunyoghy András, Bertalan Tivadar és Kovács Jocó barátaimmal. Bár koromnál fogva már nem járunk össze rendszeresen, de figyeljük egymás munkáját és életét, és mindegyiküktől van egy-egy festmény a szobáink falán.
Jozefka Antal
– Milyen tanácsot, útravalót adna a mai kor művészeinek, alkotóinak?
– Azt üzenem, fogadják meg a mesterem, Nagybányai Nagy Zoltán hitvallását és művészeti iskoláját. Én is vallom, hogy tűpontos és precíz rajzolás nélkül nem lehet absztraktot festeni. Először a technika, utána az egyéni látásmód. Örök példa lehet Salvador Dalí vagy Pablo Picasso életműve, hiszen ezek a korszakos zsenik tökéletesen rajzoltak.