Címke: Újpest

5
febr

Körkép – Nehéz helyzetben a vállalkozók (videó)

Persze nemcsak a vendéglősök, a vállalkozások úgy általában is komoly bajban vannak. A vírus első hullámát tavaly tavasszal még kibekkelték valahogy, mostanra azonban szép lassan a tartalékok. Újpesti vállalkozókat kérdeztünk, meddig bírják még levegővel.
4
febr

Mozaik – Rozványi Balázs – Február 4. Rákellenes Világnap (videó)

Növekedni fognak a halálozási adatok, amiért a koronavírus-járvány első hulláma alatt elmaradtak onkológiai kezelések és rákszűrések. Erről beszélt a Mozaikban a Magyar Rákellenes Liga elnöke, Rozványi Balázs. Február 4-e már több mint 20 éve a rák elleni küzdelem világnapja.
4
febr

Két hét után találkozhatott az újpesti késelést túlélt rendőr és járőrtársa

"Az eset előtt is nagyon jóban voltunk, és mindenben számíthattam rá, de azóta csak még jobban összekovácsolódtunk."
4
febr

Az egészségbiztosítási alapkezelő szerint a sajtó akar zavart kelteni az idős betegek oltásában

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szerint a háziorvosok minden szükséges adatot megkaptak az idősek oltásával kapcsolatban.
3
febr

Körkép – Elismerés Újpest hőseinek (videó)

Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok Budapest rendőrfőkapitánya, szüleik jelenlétében - szigorúan betartva a távolságtartást - elismerésben és jutalomban részesítette Szarvas Erika és Lingvai Péter r. őrmestereket.
3
febr

Körkép – Felemás február (videó)

Farsangot nem, de farsangi álarc-készítő versenyt és online farsangi koncertet is szervez az Újpesti Kulturális Központ. Valentin napra pedig „szív küldi szívnek” akciót indítanak.
2
febr

A kormányzati megszorítások miatt átalakul az Újpest TV

Az önkormányzat közleménye.
31
jan

Hová lett a betonhonvéd?

Az eltűnt újpesti első világháborús emlékmű története.
30
jan

Körkép – Ingatlanpiac: rossz hír a vevőknek, jó hír az eladóknak (videó)

Ha az oltásokkal sikerül visszaszorítani a járványt, akkor ismét megjelenhetnek a hazai és külföldi befektetők, ennek pedig árfelhajtó hatása lesz Újpesten is, mind a lakás-mind az albérletárak tekintetében -nyilatkozta Balla Frigyes Hunor ingatlanszakértő, az egyik kerületi ingatlaniroda.
29
jan

Körkép – Engedély nélkül vágtak ki fákat Újpesten (videó)

Engedély nélkül vágott ki fákat, de újakat ültet helyettük a Schiller a Váci úton épülő bázisa mögötti részen. A cég megtisztítja és parkosítja majd a most még elhanyagolt területet.