Címke: Újpest

19
nov

Az Újpest FC és az UVSE is csatlakozott az Adventi Ajándékgyár gyűjtéséhez

A sportolók közösen ajándékozzák majd meg a legszegényebb gyermekeket.
19
nov

Mozaik – Somodiné Balázs Andrea – Ezért érdemes a Kanizsayba jelentkezni!

Négy éve vette át az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a 100 éves múlttal rendelkező újpesti Kanizsayt. Azóta már nemcsak egészségügyi szakembereket, azaz ápolókat, rehabilitációs terapeutákat képeznek, hanem óvodai és iskolai pedagógiai asszisztenseket, valamint bölcsődei kisgyermeknevelőket is. Tudjanak meg többet a Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskoláról a Mozaikból.
18
nov

Körkép – Karantén: kevesebb koraszülött?

Tavasszal, a koronavírus járvány miatti első nagy bezárkózás idején csökkent a koraszülöttként világra jövő babák száma. Ennek okait még vizsgálják a kutatók. Világszerte november 17-e az a nap, amely a korábban érkezettekről, a szüleikről és az életükért küzdő orvosokról, ápolókról szól. Magyarországon az újszülöttek 8,5%-a koraszülött, azonban a túlélési esélyeik évről évre nőnek, köszönhetően a koraszülött- ellátó rendszer magas színvonalú működésének.
17
nov

Márai-szobrot állítottak Újpesten

Kocsis Miklós szobrászművész irányításával november 13-án felállították Márai Sándor író bronzba öntött portrészobrát Újpest kertvárosában, a Szent László téren.
12
nov

Mozaik – Szever László

Tudták, hogy 1971-ben hazánkban itt Újpesten, méghozzá a Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikumban indult el először a középfokú számítástechnika képzés? Szever László, a patinás intézmény igazgatója a Mozaikban elmondta, miért érdemes a gépészeti, elektrotechnikai illetve informatikai képzéseiket választani azoknak, akik most pályaválasztás előtt állnak.
12
nov

Körkép – Hol kell Újpesten maszkot hordanunk?

Újpest egészén nem, a kerület forgalmas helyein azonban kötelező a maszkot viselni – döntött a városvezetés. Jó megoldás valószínűleg nincs, de úgy tűnik, az emberek többségének is ez tetszik jobban.
11
nov

Körkép – Figyelmeztetés az “unokázós csalásokra”!

Az újpesti rendőrség szakemberei évről évre járják a kerületi idősotthonokat és klubokat azért, hogy felkészítsék a szépkorúakat a köznapi nyelven csak „unokázós csalásoknak” nevezett telefonos bűncselekményekkel kapcsolatban. Idén sajnos nem jutnak el az intézményekbe, de fontos, hogy a figyelmeztetés a lehető legtöbb érintetthez eljusson.
11
nov

Helyi Érték – A 120 éves Magyar Autóklub

1900. november 30-án alakult meg a mai Klub elődje, a Magyar Automobil Klub. A komoly hagyományokkal büszkélkedő szervezet újpesti székhelyén forgattunk.
11
nov

Ezeken a közterületeken kell maszkot hordani Újpesten

Így néz majd ki a védőeszköz kötelező hordásáról szóló helyi szabályozás.
11
nov

Körkép – Békeposzter Kiállítás

„Béke a szolgálat tükrében” szlogennel hirdetett rajzpályázatot a nemzetközi Lions Mozgalom, újpesti klubjuk a kerületi diákokat szólította meg a felhívással. A Békeposzter Kiállítás legjobb pályaművei tovább versenyezhetnek országos szinten, majd a legjobb hazai rajz világversenyen is szerepelni fog.