Címke: Újpest

27
nov

Körkép – Mi lesz a felüljáró sorsa?

Végleges lezárásra ítélték az újpesti Elem utcát és a Rákospalotai Dugonics utcát összekötő, istvántelki felüljárót. A döntés ezreket érint, a határozat ellen mindkét kerület vezetése tiltakozik.
27
nov

Körkép – Tömeges tesztelés az újpesti intézményekben

Újpesten is letesztelték az oktatási-nevelési intézmények dolgozóit. Az önkormányzatnak hivatalos adatai csak a saját fenntartású intézményeiről vannak, ezekben biztosan voltak koronavírus-fertőzött dolgozók. A Nyár utcai óvodában rendkívüli szünetet is el kellett rendelni. Az Észak-Budapesti Tankerület által működtetett újpesti iskolákban is találtak fertőzött munkatársakat, és van olyan intézmény is, amely ezért december első hetében már digitális oktatásra kénytelen átállni.
27
nov

Körkép – Több mint 700 fát ültetnek Újpesten

727 fát ültetnek el a következő hetekben az Újpesti Városgondnokság szakemberei. Az ültetést ütemezetten, több lépcsőben végzik el, emiatt a lakosság türelmét is kérik.
25
nov

Elhunyt dr. Barrel Zoltán

Dr. Barrel Zoltán, Újpest Önkormányzatának képviselője hétfőn elhunyt.
24
nov

Körkép – Ezek a parkolók lettek ingyenesek Újpesten

Újpest gyorsan reagált a legújabb járványdöntésekre: éjszakára is megnyitotta parkolóit, a 65 év felettiek pedig biztonságban vásárolhatnak a piacon.
24
nov

Így használható majd a piac mélygarázsa, és így vásárolhatnak az idősek

Minden, amit az új rendelkezésekkel kapcsolatban tudni kell.
23
nov

Felülvizsgálják az újpesti településkép védelméről szóló önkormányzati rendeletet

Mindenkinek a véleményére kíváncsi a városvezetés.
23
nov

Éjszakára ingyenes lesz a „keramitos parkoló” és a Piac mélygarázsa

Este 19 és reggel 7 óra között díjmentes lesz a parkolás a szombati kormányrendelet értelmében.
21
nov

Az újpesti órák és ékszerek mesterei

Az újpesti kis- és kézművesiparosok szakmai szervezete, az egységes Ipartestület 135 éve alakult meg. A tagság nagy száma és az ágazati sokszínűség tette szükségessé szakosztályainak megalakítását.
19
nov

Több mint térségmegújítás: valódi integráció

Krízistömb elbontása, parkosítás, bérlakásépítés, és ami a legfontosabb: az emberek, akiket ez a mindennapjaikban érint. Az Újpest...